Étrendünk alapja

Napi menünket el sem tudjuk képzelni kenyér, tészta, rizs nélkül. Ez nem is csoda, hiszen ősidők óta ezek az élelmiszerek alkotják a táplálkozásunk alapját.

A búza, rozs, zab, rizs, köles, illetve az ezekből készült kenyerek, péksütemények, tésztafélék mind a gabonafélékhez tartoznak. Ebbe a csoportba szoktuk sorolni a burgonyát is, mert bár nem gabona, de összetételében nagyon hasonlít rájuk. Legfőbb tápanyaguk a szénhidrátok, amelyek többek között az energiát adják a szervezetednek ahhoz, hogy nap mint nap tudj tanulni, mozogni, játszani. Ezen kívül sok más hasznos vitaminban és ásványi anyagban is gazdagok. Emiatt az ebbe a csoportba tartozó élelmiszereknek minden főétkezésedben, illetve gyakran a tízóraiban, uzsonnában is helyet kellene kapniuk.

A gabonafélék közül is vannak egészségesebb fajták, amelyeket teljes értékű gabonaként vagy teljes kiőrlésű lisztként, kenyérféleként ismerhetsz. Ezek a típusok nem csak a mag belsejét, hanem a gabonamag minden részét tartalmazzák, így jóval több értékes rostot és ásványi anyagot nyújtanak, mint társaik. Legalább naponta egyszer ezeket a típusokat válaszd!

Miként tudod ezt megvalósítani?

Reggelire például egyél teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvicset, vagy zabpelyhet is falatozhatsz iskola előtt gyümölcsökkel, tejjel. Tízóraira vagy uzsonnára vihetsz magaddal egy-egy korpás vagy zabkekszet, de akár egy müzliszeletet is. Törekedjetek rá otthon is, hogy ebédre és vacsorára barna rizst, kölest, durum- vagy teljes kiőrlésű tésztát egyen a család köretként. Ha hideg vacsora kerül az asztalra, akkor egy rozsos pirítóst vagy egyéb rostos kenyérfélét mindenképp egyetek hozzá. Így a gabonák méltó helyet kaphatnak az étrendedben, reggeltől estig.

Táplálkozási verseny

Ha gyors vagy, nyerhetsz!

A jót (v)evő

Mit vegyek, hogy jót egyek?

Melyik recept rejtőzik nagymama könyvében?

Nagymama receptfüzetének részletei egyszerű recepteket rejtenek

Mit, mikor?

Mikor és mi kerül az asztalra?

Fehérjeforrások a fejlődéshez

A fehérjeforrások megismerése, és jelentőségük a táplálkozásunkban

Egészséged színes őrzői

A zöldségek és gyümölcsök változatossága, szerepük a táplálkozásunkban

Tésztaszűrő a reptéren

Az rendszeres orvosi szűrővizsgálatok fontossága