maketusz_fekvo_banner.png
maketusz_fekvo_banner.png

Sportolj ésszel!

Péter és Zsolt hetente kétszer focizni megy. Ugyanazt a sportot űzik, de van néhány alapvető különbség az edzési módszereik között.

Péter már az öltözőben van, Zsolt még csak a táskáját pakolja, és amíg ő utazik, Péter bemelegít. 10-15 perc alatt könnyebb gyakorlatokkal átmozgatja az izmait és az ízületeit, hogy felkészítse a testét az edzéssel járó megterhelésre. Nem végez megerőltető gyakorlatokat, és főleg azokra az izomcsoportokra koncentrál, amelyeket a sport leginkább igénybe vesz. A bemelegítés végére egy kicsit megizzad, de nem fárad el. Ekkorra már megérkezik Zsolt is, de ő kihagyja a bemelegítést.

Nyugalmi állapotban mindkét fiú izmai csak 20%-ban részesülnek a vérkeringésükből. Meccs közben ez az arány a 80%-ot is elérheti. Péternek nincs problémája, mert a bemelegítés során az izmaiban lévő erek kitágultak, megnőtt a vérellátásuk. Zsolt szervezetét viszont váratlanul érte a megterhelés, ezért csak kapkodja a levegőt, a szíve is nagyon gyorsan ver, és az első sprint után a rosszullét kerülgeti.

Péter izmai, ínszalagjai nincsenek veszélyben, de Zsoltról ugyanez nem mondható el. A bemelegítés kihagyása miatt sokkal könnyebben megsérülhet, és csak a szerencséjén múlik, hogy történik-e komolyabb baj.

Péter ízületeiben a bemelegítés közben ízületi nedv termelődött. Ez fontos kenőanyag-funkciót lát el, és edzés közben nagyon lényeges, hogy több legyen belőle, mert ilyenkor az ízületek átlagon felüli megterhelésnek vannak kitéve. Zsoltnál ez a plusz kenőanyag hiányzik, ezért az ízületei könnyebben kopnak, sőt a porcrepedés vagy porcleválás veszélyének is kiteszi magát.

A meccset Péter góljával nyeri a csapat. Az előzmények ismeretében ez nem csoda, de volt nála még egy további előny is. Bemelegítés közben összpontosított, lelkileg is ráhangolta magát a küzdelemre. Zsoltnál ez a fontos tényező kimaradt.

A meccs végén Zsolt szomorúan az öltöző felé veszi az irányt, Péter pedig a pályán marad még 5-10 percig. A nyújtás során pár egyszerű gyakorlattal lelazítja az izmait, ezzel csökkenti az izomláz kialakulásának esélyét.

Amikor hazaérnek, Péter boldogan gondol vissza a győztes meccsre, és újult erővel folytatja a napját. Zsolt ezzel szemben lehangolt, sajog a térde, az izmai merevek és minden mozdulatra fájnak.

A siker néha nagyon egyszerű dolgokon is múlik. A bemelegítés és a nyújtás éppen olyan lényeges részei a sportnak, mint az edzés többi része, ezért ne feledkezz meg róluk, és élvezd a sportolást.

maketusz_fekvo_banner.png
maketusz_fekvo_banner.png